A naturizmus története - Naturizmus

Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2014.02.23.
17:41

Írta: natb

A naturizmus története

A különböz genetikai és régészeti kutatások arra utalnak, hogy az emberiség kb. 72 000 évvel ezelőtt kezdett el ruházkodni. Ez a becslés egybevág a ruhakészítő szerszámok leleteinek első megjelenésével. Maga a Homo sapiens faj legalább 200 000 éve létezik. Az emberi faj „természetes” állapota a ruhátlanság volt, és ez ma is vonatkozik a melegebb égövek alatt élőkre. A hidegebb éghajlatokon azonban a meztelenség természetesen nem feltétlenül természetes.

tortenet2.jpg

A nudizmus ehhez a természetes állapothoz való visszavágyódást fejezi ki, immáron majdnem kétezer éve.
Már az őskeresztény időkben felbukkannak az adamita eretnekek, akik szertartásaik alkalmából meztelenre vetkőznek, ezzel hirdetve, hogy a vallás tagjai eljutottak a paradicsomi bűntelenség állapotába. A középkori adamiták – akár ókori elődeik – a csoportos meztelenséggel azt juttatták kifejezésre, hogy belőlük kiveszett a természetes dolgok feletti szégyenérzet, mert eltöltötte őket a bűnükön felülemelő Szentlélek. Meztelenségük egyben a társadalmi különbségeket kifejezésre juttató öltözködés elutasítását, a teljes egyenlőség követelését jelentette, amellett pedig a mozgalom szertartásaihoz, rituális fürdőzésekhez, táncokhoz kapcsolódott. Az adamitákat – és kora újkori utódaikat, az anabaptisták különböző csoportjait – az egyházi és világi hatalmak képviselői féktelen orgiákkal, erkölcstelenséggel, vérfertőzéssel vádolták, s ha tehették, kegyetlenül kiirtották, máglyára vetették.

Az adamiták eltűnésével párhuzamosan bontakozott ki a XVII-XVIII. században az a folyamat, amelynek sikerült visszaszorítani a nyilvános meztelenség más formáit is, a színielőadások csupasz gráciáitól (grácia = a görög-római mitológiában a kedvesség, az ajándékozás és a hála istennőinek közös neve. Őket szokták így emlegetni: a három Grácia.) kezdve a fürdőházi meztelenségig. Minden korábbi időszaknál jobban elszigetelték az embereket a természeti állapot, a testiség bármiféle megnyilvánulásától, amely abszolút erkölcstelennek és  visszataszítónak, gusztustalannak is minősült. A fejedelmi udvarokban, a roahmosan fejlődő városokban, a nemesi és polgári társas élet terebélyesedő intézményrendszerében kimunkált illemszabályok, normák a vidéki papok és tanítómesterek jóvoltából ebben az időben már a legkisebb falvakban is éreztetni kezdték hatásukat.
Ugyanez az időszak azonban megszüli a természethez való visszatérés modern törekvését is. Miközben a XIX. század második felében, a viktoriánus korban minden korábbinál kényszerítőbb erőre tesznek szert a civilizációs prüdéria normái, Rousseau nyomdokain terebélyes és sokszínű mozgalmak szerveződnek a civilizált életforma morális kötöttségeinek az elutasítására is.

tortenet4.jpg

Nudista jellegű megmozdulásokról először az 1840-es, 1850-es évek amerikai kommunamozgalmában hallhatunk. Ebben az időben a rohamos fejlődésnek induló északi városok fiataljai a Rousseau tanításait továbbfejlesztő amerikai gondolkodók, Thoreau, Emerson és a költő Walt Whitman nézeteiért lelkesedtek. Kivonultak a nagyvárosokból, utópikus természeti közösségek sorát alapították meg, amelyek közül a regényekben és színdarabokban is megörökített Brook Farm volt a leghíresebb.

Az európai nudista mozgalmak előfutárai azonban sokkal konszolidáltabbak voltak, mint a modern hippikre emlékeztető XIX. századi amerikai utópisták. Sajátos módon itt a civilizációs folyamat egyik alapvető vívmánya, a higiénia, a testápolás igénye kapcsolódott a romantikus természetkultuszban tovább élő rousseau-iánus, civilizációkritikus gondolatokhoz. Mindenekelőtt a nagyvárosi életforma, a szennyezett nagyvárosi levegő környezet- és egészségártalmaira reagált a XIX. század második felének osztrák atmoszferikus kúra mozgalma, amelynek fő szervezője, Arnold Rickli (1810-1907) elsőként népszerűsíti a természetben vett lég- és napfürdőket mint gyógymódot.

tortenet1.jpg

Eközben a természeti népek idillikus meztelenségét ábrázoló Gauguin képei kikerülnek a galériák falaira, s miközben egyre több ruhareformer, orvos és feminista fejtegeti az európai öltözködési kultúra egészségártalmait, az 1890-es években megjelennek a meztelenség kultúrájának első programszerű kiáltványai.

A XX. század elején Amerikában egy John Sharp nevű prédikátor megjelenteti a Meztelenség Evangéliumát, amit azután meztelenül hirdet télen-nyáron tanítványaival együtt. Németországban pedig a század elején több, egymástól független kísérlet is indul nudistatelepek, táborok szervezésére. 1903-ban Paul Zimmermann a Balti-tenger partján, Lübeck mellett megszervezi a Freilichtpark elnevezésű nudistaközpontot, a jelenlegi nudistamozgalom egyik első alapsejtjét. A nudizmus itt spártai életformával társul: tilos a mozgalom tagjainak húst, alkoholt fogyasztani, és nem dohányozhatnak. Nem is arról van szó elsősorban, hogy egész testüket napoztassák, hanem arról, hogy megedzzék a testet mindenféle időjárás elviselésére: minden reggel több órás tornával indul a nap.

A németországi Freikörperkultur leghíresebb apostola Richard Ungewitter – ő szervezi meg az első nagyszabású nudistamozgalmat. Ungewitter azt fejtgei könyvében, hogy az ember éppen meztelensége révén vált külön az állatvilágból – a meztelenség a legszebb, legsajátosabb emberi tulajdonság. Az emberi öltözködés történetén végigpillantva elemzi a szégyenérzet kialakulásának történetét, a ruházatok különböző egészségügyi hátrányait, szemléletes ábrákkal mutatva be, miképp torzítja el a természetes női alakot a fűző stb. Utal arra, hogy a – század eleji – másfél milliárd emberből csupán 500 millió öltözködik teljesen, 750 millióan csak épp hogy valami ruhát vesznek magukra, 215 millióan pedig teljesen meztelenül járnak. Ezután a bőr légzésével kapcsolatos higiéniai eszmefuttatások és a bőrt irritáló különböző ruhadarabok leírásai következnek, valamint a meztelen lég- és napfürdőzés előnyeinek az ecsetelése.

Ungewitter 1906-ban megszervezi a Német Nudo-Naturista Szövetséget, több tábort alapít, s mozgalma különösen az első világháború után nagy népszerűségre tesz szert. A nudizmus nemzetközi szervezete, az FNI az angol nudisták kezdeményezésére jött létre 1951-ben, London környékén, egy nagy nudistafesztivál keretében. Itt kidolgozták azt az alapszabályzatot, amelyet a következő években 22 nemzeti federáció fogadott el. A szervezet azóta kétévenként nemzetközi kongresszust tart.

Miután a nudizmus eltűrt szervezetté lett a legtöbb polgári országban, mindenki elismerte híveinek azt a jogát, hogy gettószerű telepeiken a különböző neműek együtt hódolhassanak a meztelenségnek. A hatvanas évek ifjúsági ellenkultúrája azonban az erkölcsök s a szexuális normák radikálisabb reformjáért, a tabuknak – köztük a meztelenség tabujának – teljes eltörléséért szállt síkra.

tortenet6.jpg

A nudizmusnak Magyarországon is vannak hívei. Hosszú éveken át dacolva az ellenséges hatóságokkal és a nyilvánosságban mindig is nagyobb súlyt és több fórumot kapó idegenkedő, fanyalgó véleményekkel, több népszerű nudistatelepet hoztak létre az országban: a Délegyháza melletti bányatavaknál, a Tiszánál, a Velencei-tónál és még több más helyen. 1984 elején a Magyar Naturisták Egyesülete, Délegyháza és perspektivikusan több más strand pedig törvényesen is az ő birodalmuk lett.

A naturizmus Magyarországon egybeforrt Délegyháza nevével. A korábbi kavicsbányák tavainál az 1970-es évek közepén kezdtek megjelenni a naturisták. Ekkor még semmilyen infrastruktúra nem volt kiépítve, sőt bármikor megjelenhetett a rendőrség, mivel a nyilvános meztelenségükkel szabálysértést követtek el. A szocializmus évei alatt a naturizmus lehetősége különleges szabadságjog volt, naturistának lenni bizonyos fokú lázadásnak számított. A 90-es évektől talán ezért is kezdett csökkenni a délegyházi strand látogatóinak száma.

 tortenet5.jpg

Napjainkban mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten találhatunk jól kiépített, felszerelt naturista strandokat, szállásokat, ahol nyugodt körülmények közt pihenhetünk.

Források: wikipediaNyári Egyetem: A nudizmus története

1 komment

Címkék: történelem

A bejegyzés trackback címe:

https://naturizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr675828601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2014.03.03. 08:52:52

Úgy emlékszem, Caesar ír A gall háborúról szóló könyvében a germánok meztelen fürdőzéséről. :)
Érdekes összefoglaló :)